Nem kerülhetők el az újabb támogatások az energiapiacon!

Megszokhattuk az elmúlt évtizedekben, hogy az energiahatékonyság akkor kap kiemelt figyelmet, amikor a gazdasági/politikai környezet turbulenssé, kiszámíthatatlanná válik.

Dr. Palkovics László, a Technológiai és Ipari Minisztérium minisztere a hazai energetikai kihívásokról, valamint a kormányzati célokról tartott előadást a Huawei Tech4Green – Digital Power Summit konferencián. Ismertetőjében arra is kitért, hogy mekkora összegű állami támogatás várható a következő években az energiatárolás piacán.

Magyarország 2030-ig minimum 40%-kal kívánja csökkenteni szén-dioxid-kibocsátását, illetve minimum 21%-os megújuló energia részarányt tűzött ki célul a végső energiafogyasztásában. A fókuszpontokról a miniszter a konferencián elmondta:

“Fejlesztenünk kell a hálózatainkat. A gáz területén kiváló hálózattal rendelkezünk, a villamos energia terén ez nem mondható el.”

– ismertette a helyzetet az Palkovics László, majd hozzátette, hogy

“lényegesen gyorsabb az előrehaladás napenergia hasznosításában, mint vártuk. 2030-ra a jelenlegi tendencia alapján 12-13 ezer megawattnyi napenergia kapacitásnál fogunk tartani.”

Többféle zöld beruházási irányban gondolkodik a kormány, ezek közül kiemelkedő az energiatárolás, illetve a zöld tömegközlekedés területe, de a lehetséges beruházási irányok közé sorolható a nagyvárosok távhő rendszereinek fejlesztése, illetve a lakó és középületek energiahatékonyságának javítása; a hazai energiatermelés erősítése (fotovoltaikus, rugalmas gáz technológiák alkalmazása, nukleáris kapacitás fenntartása, biogáz termelése); a villamosenergia-hálózat fejlesztése (energiatárolás, hagyományos hálózatfejlesztés, okos megoldások); a hidrogén ökoszisztéma kialakítása (karbonmentes termelés, ipari és közlekedési alkalmazás, földgáz helyettesítés). 

“Az energiatárolás kérdését nem lehet kikerülni. Ezen túl, a kormány másik legfontosabb gazdasági célkitűzése az elektromobilitási szektor erősítése, azon belül is tömegközlekedési fókusszal”

– hangzott el az előadásban. A technológiai és ipari miniszter elmondta, hogy a városi elektromos autóbuszok támogatásait a 25 ezer fő alatti városokra is kiterjesztik.

Az energiatárolás kérdése azért is kulcsfontosságú, mert a piaci-felhasználói igény hatalmas, a vártnál sokkal gyorsabb ütemben bővül a magyar napelemes kapacitás, miközben a rendszer rugalmassága, átvivőképessége nem javult az elmúlt évtizedben. 

Az elmúlt években mind az ipari méretű erőművek esetében, mind a lakossági szegmensben folyamatosan nőtt az erőművek teljesítménye.

AZ ORSZÁG AZ ELŐTTÜNK ÁLLÓ IDŐSZAKBAN ÖSSZESEN MINTEGY 6.000 MILLIÁRD FORINTOS BERUHÁZÁSI ÖSSZEGET FOG ELKÖLTENI AZ ENERGIAPIACON.

Ennek közel felét hálózatfejlesztésre csoportosítanák, további 720 milliárd forintot az energiahatékonyság növelésére és még ugyanennyit a hidrogén infrastruktúrális beruházásokra. Az új termelő kapacitások kiépítése és az orosz energiaimportot kiváltó alternatív források kiépítésére 700-700 milliárd forint, míg a megújuló és egyéb források felhasználására 500 milliárd forint menne el.

Az energiatárolásban van a jövő

A következő években 100 megawattos nagyságrendű energiatárolási kapacitás kiépítésére lenne szükség Magyarországon ahhoz, hogy az elmúlt időszak ütemében folytatódhassanak az új napelemes beruházások. A naperőművek okozta egyre megterhelőbb hálózati ingadozást ugyanis az energiatárolással lehet kiegyensúlyozni, hosszabb távon ez az egyik kulcsa a háztartások, szervezetek megújulókra való áttérésének is. A technológia elérhető, azonban további szabályozási változások és ösztönzők lennének szükségesek ahhoz, hogy a rendszerszintű szolgáltatások piacára – a nemzetközi mintákhoz hasonlóan – az energiatárolók is beléphessenek és rentábilisan működhessenek. „A technológiával már rendelkezünk, ezt a jogi, a piaci és az energiakereskedelmi szabályozás is előbb-utóbb követni fogja. 

Nem a napelemes célokon kell változtatni, hanem olyan rendszert és szabályozói környezetet kell teremteni, ami lehetővé teszi a már meglévő technológiák integrálását” – mondta Radoslaw Kedzia, a Huawei Technologies észak-, kelet-közép-európai régiójának elnökhelyettese.

Kaderják Péter, a Magyar Akkumulátor Szövetség ügyvezetője előadásában szintén a hálózati energiatárolás jelentőségét hangsúlyozta: „Az energiatárolás a zöld átállás kulcsfontosságú technológiája, amelynek részeként az akkumulátoros energiatárolás, valamint a hozzá kapcsolódó iparági befektetések az elmúlt időszakban jelentős növekedésnek indultak hazánkban. A megújuló energia rendszerek – legyen szó ipari, háztartási, közlekedési felhasználásról – rendkívül dinamikusan fejlődő szegmensek, és a kapacitás biztosítása, valamint a rugalmasság fejlesztése érdekében a jövőben jelentős összegű pályázati támogatás várható kifejezetten energiatárolók létesítésére.”

Forrás: mnnsz.hu 

Mi, a YUXTA-nál nem csak napelem rendszereket szállítunk, de ügyfeleinknek energetikai, finanszírozási és pályázati tanácsadást is biztosítunk.

Ne halogassa terveit, keressen bennünket, hogy megtaláljuk önnek a legjobb megoldást!

Az  általunk kizárólag forgalmazott minőségi éllovas, TIER1 listás Jinko Solar napelemekre 15 év forgalmazói és 25 év teljesítménygaranciát biztosítunk!

Ajánlatkérésért kattintson ide: https://www.yuxtaenergy.hu/kapcsolat/

Megtérülő napelem az Ön igényeire szabva

#yuxta #napelem #Jinkosolar #onkormanyzat #vallalat

 

Tetszett ez a cikk? Oszd meg másokkal is!

Megosztás Facebook-on!
Megosztás LinkedIn-en!
hu_HUHungarian
Görgess a tetejére