Miért virágzik a napelemes rendszer telepítése Európa szívében?

A klímaváltozás korunk egyik legnagyobb kihívása. Társadalmunk növekvő szén-dioxid-kibocsátása globális felmelegedéshez vezet, és ez nem csak hazánkban, hanem világszerte súlyos környezeti problémákat, például aszályokat, viharokat, árvizeket és más szélsőséges időjárási eseményeket okoz. A következmények ránk, emberekre és a természetre nézve is óriásiak. Ahhoz, hogy megfeleljünk ennek a kihívásnak, fogyasztásunk során sok mindent át kell értékelnünk, többek között az energiafelhasználásunkat is. Ezért azt javasoljuk, hogy aki teheti, megújuló energiára térjen át. De ez csak abban az esetben fog hosszú távon kedvező hatásokat eredményezni, ha nem csak mi egyének törekszünk erre, hanem az országunkban működő vállalatok, közintézmények is ebbe az irányba terelik az energiagazdálkodásukat.

Hazánk kedvező földrajzi és éghajlati adottságokkal rendelkezik

Magyarország kedvező földrajzi fekvésű, egész évben bőséges napsütéssel. Évente átlagosan több mint 2000 napsütéses óra mellett az ország jelentős napenergia-potenciállal rendelkezik.

A napenergia hasznosíthatóságának területi eloszlását illetően két adatra kell figyelni. Az egyik a földrajzi szélesség, a másik pedig a felhőzet mennyisége. Hazánkban a legtöbb besugárzás a Tiszántúl déli területein tapasztalható, ez akár a 4800-4900 MJ/m2 értéket is elérheti, viszonylag nagyobb még a besugárzás a Dunántúlon, illetve az Alföld déli vidékein. A legkevesebb besugárzást az Északi-középhegység környékén tapasztalhatjuk, itt helyenként 4300 MJ/m2 alatti értékekkel is találkozhatunk.

Miért olyan fontos ez az érték, amelyet a meteorológusok alkalmaznak? Mert ezt a mérőszámot könnyedén át tudjuk váltani kWh-ba. Nincs más teendőnk, mint a fenti értékeket el kell osztanunk 3,6-tal. Ezt azt jelenti, hogy hazánkra érkező napenergia értéke évente 1194 – 1361 kWh/m2 között van.

magyar napelemes rendszer

Hogyan tudjuk kihasználni hazánkban a kedvező földrajzi és éghajlati adottságokat?

Elsősorban napelem rendszer telepítésével. Az köztudott, hogy a napelemek csak nappal termelnek áramot. Viszont nem biztos, hogy ebben az időszakban otthon tartózkodunk, ezért villamosenergia szükségletünknek körülbelül 30-40 százalékát tudjuk közvetlenül hagyományos rendszerrel fedezni.

Amennyiben szeretnénk ezt a százalékot növelni, mert nem szeretnénk a villamosenergia szolgálgatónak visszatáplálni az áramot, vagy jelenleg nincs is erre lehetőségünk, akkor akkumulátorok segítségével akár 60-80 százalékra is tudjuk növelni a saját fogyasztásunk arányát. Ezért, akiket évek óta bosszant a magas áramköltség azoknak a saját napelemes rendszer a tökéletes megoldás. Ezzel saját magunk állítjuk elő a teljes élettartam alatt az olcsó és tiszta villamosenergiát. A legtöbb gyártó a napelem modulokra 25 év teljesítménygaranciát ad, ami azt jelenti, hogy 25 év múlva is az üzembe helyezéskor nyújtott teljesítmény minimum 80 százalékát adják.

Az energiafüggetlenség növelése napelemes rendszerrel

Napelemek telepítésével a lakás- és üzlettulajdonosok is növelhetik energiafüggetlenségüket. Tekintettel arra, hogy a villamosenergia szükségleteink jó részét a napelemes rendszerrel már magunk is tudjuk fedezni, jelentősen csökken a piaci energiaáraktól való függőség, így kiszámíthatóbbak lesznek a működési költségek. Ezen túlmenően a fel nem használt többlet energiát tárolhatjuk akkumulátoros rendszer segítségével, lakossági felhasználók esetén a hálózatba is be tudjuk táplálni.

Az import energiától való függetlenedés előnyös az ország számára is

Magyarországot a napenergia irányába az energiafüggetlenség fokozásának vágya vezérli. Azáltal, hogy a napból állítunk elő villamos energiát, az ország csökkenti az importált energiaforrásoktól való függőségét is. Az energiafüggetlenségre való törekvés összhangban van Magyarország fenntartható és ellenálló energetikai jövőképével.

A napelemes rendszer a megújuló energia előállításának egyik olyan módja, amely nagyban hozzájárul a klímavédelemhez. Mivel hazánk is elkötelezett, hogy az elkövetkezendő években jelentősen csökkentse az ország károsanyag kibocsátását, ezért komoly fejlesztések várhatóak ebben az irányban. A hagyományos energiatermelési módszerekhez, például széntüzelésű erőművekhez képest a napelemes rendszerek sokkal környezetbarátabbak és fenntarthatóbbak. A nulla károsanyag-kibocsátás mellett ennek a megújuló energiarendszernek más előnyei is vannak. Mostani tudásunk szerint, ez az energiaforrás kimeríthetetlen, és bárki számára elérhető, aki hozzáfér a napfényhez. Ez csökkenti a fosszilis tüzelőanyagoktól való függőséget és növeli hazánk energiabiztonságát.

Környezetgazdálkodás és fenntarthatóság napjainkban

A jövő a megújuló energiáé, amelyek közé a napenergia is tartozik. Európában az elmúlt években több atomerőművet is bezártak, a magas kibocsátású széntüzelésű erőműveket is fokozatosan leállítják. A nem megújuló energiaforrások, amelyek elsősorban a kőolajat, a gázt, a lignitet és a feketeszenet foglalják magukban, a működésük végéhez közelednek, ezért az energetikai átállás már régen megkezdődött. Az új technológiáknak a jövőben olcsóbbá és jövedelmezővé kell válniuk, hiszen csak így lehetséges a vállalkozások folyamatos növekedése és a lakosság terheinek csökkentése. Ezért a jövő mindenképp a költséghatékony, környezetbarát és független megújuló energiáé lesz.

Tetszett ez a cikk? Oszd meg másokkal is!

Megosztás itt: facebook
Megosztás Facebook-on!
Megosztás itt: linkedin
Megosztás LinkedIn-en!
Shopping Cart
Scroll to Top